Iskolakert

Iskolakert 2021/2022

Iskolánk felső tagozatos tanulói vesznek részt az iskolakert programban, melyet 2020áprilisában nyertünk meg.

A 6., 7., 8. évfolyam tanulói külön földterületet művelnek meg és termesztenek rajta növényeket.Az 5. osztály tanulói besegítenek a felsőbb éveseknek a növények gondozásába, öntözésébe.

Mivel a tél vége / tavasz eleje hűvös volt, ezért a 6. osztályosok csak március elején kezdhették meg a magok elvetését. Sárgarépát, petrezselymet, zöldborsót, salátát, facéliát ültettek. Megtanulták a veteményezés menetét, szabályait. Hetente figyelték, hogy mikor bújnak ki a földből a növények. A sárgarépát, petrezselymet kiegyelték, hogy nagyobb legyen a termés. A tavasz folyamán rendszeresen gondozták a növényeket az 5. osztályosokkal együtt.  A fejessaláta leveleiből salátát készítettek, melyet a szendvics mellé elfogyasztottak. Ősszel a zöldségekből a tankonyhán levest főzhetnek.

Az őszi talajművelés után a 7. osztályosok hagymavirágot ültettek, amely a következő évi ballagás alkalmával az osztálytermek, folyosó díszítésére szolgál. A hosszú szár végén a hagymavirág lila virágja május végére gyönyörűen kinyílt. A gyerekek minden nap megcsodálták, hogy hogyan tud egy virág ilyen magasra nőni. A hűvös időjárás miatt csak április elején tudtak eper palántát telepíteni. Mivel az epret ősszel kell ültetni, ezért féltek attól, hogy nem foganyodik meg. Szerencsére minden palánta él azóta is. Az év folyamán szorgalmasan kapálták, gazolták, öntözték a gyerekek. Alig várták, hogy termése is legyen. Örömükre június elején pár szem piros epret megkóstolhattak róla.

A 8. osztályosok a területrészük két oldalára az ősz folyamán krókuszt és sárga nárciszt ültettek, amelyek tavasszal gyönyörűen ki is virágoztak. A fűszernövények közül pl. rozmaring, pemetefű, menta került a talajba. A tél azonban megviselte őket, ezeket tavasszal pótolták curryfűvel és egyéb fűszernövényekkel. A 8.-osok szívesen mentek ki technika órán az iskolakertbe gondozni a növényeket.

Rövidtávú terveink között még szerepel június elején dísztök ültetése és kordonra futtatása, melyet ősszel felhasználunk iskolánk dekorálására.Szeptember elején szeretnénk magaságyásokat készíttetni egy helyi faipari vállalattal.Az ősz és a tavasz folyamán minden évfolyam beültetheti különböző növényekkel.

(Vargáné Budai Krisztina)