Cserkészet

2025. szeptember

A nyári cserkésztáborban szerzett élmények és tapasztalatok nyomán 2025 szeptemberében különösen fontos mérföldkőhöz érkezett a szanyi Szent Anna Raj közössége. Az iskola Kisboldogasszony-napi zarándoknapján került sor a kiscserkészek ígérettételére, amelyre idén – a felkészülésnek köszönhetően – lehetőség nyílt.

Az ünnepi alkalmon négy kiscserkész tett ígéretet a püspöki szentmisét követően. Az ígérettételt Szár Gyula Gergely OPraem csapatparancsnok vezényelte le, majd a közösség életében szintén kiemelkedő eseményként Dr. Veres András püspök úr megszentelte a szanyi Szent Anna Raj új zászlóját.

Az ígérettétel és a zászlóavatás méltó, emlékezetes pillanata volt közösségünk életének, amely tovább erősítette a kiscserkészek elköteleződését, valamint a cserkészet szellemiségét iskolánk mindennapjaiban.

2025. augusztus

A szanyi Szent Anna Cserkész Raj néhány tagja 2025. július 13–21. között a váti nyári cserkésztáborban vett részt. A többnapos tábor során a gyerekek gazdag és változatos programokon kapcsolódtak be a cserkészéletbe: kirándulásokon, túrákon, strandoláson, városnézéseken, akadályversenyeken és közösségi szolgálatokon vettek részt, mindezt imádságos, közösségépítő keretben.

A tábor célja a cserkészértékek elmélyítése, az önállóság, a felelősségvállalás és az egymás iránti odafigyelés erősítése volt. A természetközeli környezet és a közösen átélt élmények maradandó tapasztalatokat és szép emlékeket adtak a résztvevőknek.

2025. június

Az elmúlt évek során iskolánk cserkészjelöltjei számos élménydús, közösséget formáló programon vettek részt. A kirándulások, túrák és kulturális alkalmak mellett kiemelt szerepet kaptak a lelki tartalommal bíró események és a természetközeli tevékenységek is.

A közösségépítést szolgálták a mozilátogatások, színházi előadások és kerékpártúrák, valamint az erdei kirándulások, ahol a gyerekek szakértők segítségével ismerkedhettek meg a természet értékeivel. A szabadban töltött programokat gyakran közös játék, tábortűzhangulatú együttlétek és egyszerű, mégis emlékezetes közösségi élmények zárták.

Cserkészeink rendszeresen kapcsolódtak be egyházi alkalmakba és szolgálatokba is: szentmiséken vettek részt, közös imádságban erősödtek, valamint környezetük szépítésével tettek tanúságot felelősségvállalásukról. A csornai 63. sz. Bessenyei György Cserkészcsapattal való együttműködés több közös programot és találkozást tett lehetővé, amelyek tovább erősítették a közösségi élményt és a cserkészidentitást.

Ezek az alkalmak mind hozzájárultak ahhoz, hogy a szanyi Szent Anna Raj kis közössége élményekben gazdagodva, egymásra figyelve, a cserkészet értékei mentén fejlődhessen tovább.

Intézményünk a 2022/2023-as tanévben csatlakozott a csornai 63. sz. Bessenyei György Cserkészcsapathoz. A vallásos, ifjúságnevelő közösséget 21 lelkes, szanyi kisdiák gyarapítja, akiket Zsófi néni, Melinda néni és Anita néni segít munkájukban.

Április 1-jén egyházi közösségi szolgálattal kezdtük meg tavaszi tevékenységünket, melynek keretében szebbé tettük a Szany határában található Szent Anna kápolna környezetét. A szolgálat mellett kikapcsolódásra is sort kerítünk túrázások, kirándulások keretében. Célunk, hogy a szanyi Szent Anna Cserkész Raj vidám, ösztönző hangulatban az Isten, haza és embertárs szolgálatára nevelje a gyerekeket.